"Anyának lenni jó"

 

Mindig is szerettem írni, és megosztani a gondolataimat, a történeteimet. A Gyöngyöm Minióvoda családi bölcsőde nyitása óta sokféle gyerkőccel találkoztam, számos tapasztalatot szereztem, amiket nem sajnálok megosztani, mert szerintem némelyik nagyon tanulságos, és talán lesznek olyanok, akiket segít a gyermekükkel való jó kapcsolat kialakításában. Őszintén hiszek abban, hogy ez a kapcsolatot már a kezdetektől gondozni kell. Jó olvasást kívánok.

 

Csuha-Suskó Szilvia

A Gyöngyöm Minióvoda szakmai vezetője

 


Példakép vagy, ha tetszik, ha nem

 

 

„Szülőnek lenni azt jelenti, hogy az ember egész látható és láthatatlan lényével szüntelenül hat és vizsgázik – ami jó bennünk és tiszta, s ami rossz és koszos: továbbadjuk. Állandó adásban vagyunk, akkor is, ha nem tudjuk. Sőt, főleg akkor! ” Müller Péter

 

Azt gondolom, gyermekeink folyamatosan minket figyelnek. Ez sokszor nem tudatos, egyszerűen csak az együttélés hozadéka. De nemcsak hogy megfigyelik, hogyan eszünk, bánunk az emberekkel, kommunikálunk, tesszük a hétköznapi dolgainkat, de tűpontosan le is utánozzák őket. Nekik mi vagyunk és leszünk mindig a követendő minta – mert ott vagyunk a születésük pillanatától kezdve, két szóval: szülők vagyunk. Ezáltal pedig ők teljesen olyanná válnak, mint amilyenek mi vagyunk, minden egyes jó és rossz tulajdonságunkkal egyetemben. Jogosan tesszük fel a kérdést ilyenkor, és ez most akkor bajt jelent?

 

Véleményem szerint magunkat megváltoztatni nem lehetséges és nem is kell mindent kontrollálni, másként csinálni. Egyrészt hiteltelenné válhatunk a gyermekeink szemében, másrészt szinte lehetetlen hosszú távon más arcot mutatni, mint amilyenek valójában vagyunk. Az egész lényege szerintem inkább az elfogadás. Ha a gyermeked rákiabál a másikra, mert valami nem tetszik neki, egyszerűen fogadd el, hogy ez azért van, mert ha neked is eldurran az agyad, te is ráripakodsz arra, aki éppen a bögyödben van. Mert az a rohadék éppen úgy gondolta, hogy amikor oda kellene érned valahova, beáll a belső sávban a 70-es tábla mellett 50-nel totyogva, miközben a gyerek hátul utazik, te pedig ahogy a nagy könyvben meg van írva, elengeded magad, és kiereszted a gőzt…

 

Hogy mi ezzel a gond? Semmi. Te ilyen vagy. AMIT VISZONT TEHETSZ, hogy ezt mind-mind lekommunikálod! Elmondod ott és akkor a gyerkőcnek, hogy anya bizony nagyon mérges lett és dühében elküldte a másik embert melegebb éghajlatra és ez természetes, mert emberek vagyunk, de tudnia kell, hogy ez nem volt szép dolog. És amikor a gyerkőc is megteszi ezt a másikkal, nem kiabálod le a fejét, hanem eszedbe jut, hogy igenis te is tudsz ilyen lenni a dugó közepén vagy a boltban vagy a bankban, és akkor oda tudsz fordulni hozzá és nyugodt hangon megmondani, hogy „megértem, hogy dühös vagy, de nem szabad másokon levezetni a mérgedet.”

Meg kell tehát próbálnunk olyan példaképpé válni, akik beismeri a hibáit, kommunikál és tanít. El kell fogadnunk, hogy bizony a rossz példák átvételét is kezelnünk kell. Mert a gyerekünk mi vagyunk, és ők is tanítanak minket napról napra.